Találd meg az egyensúlyt

Fényesszencia - Gyógyulj fény és energia által.

Rólam
Gyerekkorom óta éreztem azt, hogy nekem küldetésem az emberek valamilyen módon való segítése, támogatása. Megérzéseim 2020-ban kezdtek valósággá válni, ugyanis a pozitív fordulóponthoz akkor érkezett el!

Ekkor kezdtem foglalkozni igazán mélyrehatóan belső világommal, és találtam rá valódi ÖnMAGamra.

Következő lépésként elvégeztem az Access Bars tanfolyamot, amely megerősítést adott arról nekem, hogy igen … valóban ez az utam!

A tanfolyam során felfedeztem, hogy képes vagyok érzékelni az emberek energiáját, és intuitív módon olyan információkhoz jutok, amelyek szorosan összefüggnek a kezelendő problémáikkal.

Az utam kezdeti szakaszában mindemellett egy csodálatos tanító és barát lépett az életembe, akivel nap mint nap gyakoroltuk az energiák érzékelését és megosztottuk egymással tapasztalatainkat.

Ez a közös munka segített abban, hogy még mélyebben megértsem az energetikai működésünket, és tovább fejlesszem meglévő tudásomat, intuitív, tisztán érző, tisztán tudó, képességeimet.

Azóta is folyamatosan fejlesztem magam, és nap, mint nap egyre több embernek segítek belső folyamataik megértésében, elakadásaik feloldásában, valamint életminőségük javításában.

Hiszem, hogy amit a belső világunkban létrehozunk, az tükröződik vissza külső valóságunkban. Ezért az életünk minősége teljes mértékben rajtunk múlik, amennyiben megértjük az energiák működését, és tudatossá válunk belső folyamataink (tudatalattink) működésére.

Hogyan zajlik a kezelés?

A kezelések során egyfajta "csatornaként" kapcsolódom a tiszta, teremtő energiához. Segítek neked kapcsolatba lépni a tudatalattiddal, amely komplex rendszerként működik, és néha szövevényes problémákhoz kapcsolódik. A delta agyhullám állapotába vezetlek téged, amely lehetővé teszi a tudatalattid elérését. Mindez biztonságos, szeretetteljes térben történik. Amikor elérjük azt a pontot, ahol egy blokk vagy hitrendszer gyökeredzik, akkor ezt energetikai feszültségként érzékelheted. Ekkor van lehetőségünk ezen blokk feloldására. Az ezt követő felszabaduló energia áramlása pedig megkönnyebbülést hozd számodra.

Mennyi idő alatt tapasztalható a változás?

Mindenkinél máskor jelenik meg a változás: van, aki már másnap érzi, másnál egy-két-három hét múlva, de néha több időt igényel, főleg, ha az adott téma összetettebb. Fontos a türelem és alázat, mert az önismeret egy folyamat, amelyben folyamatosan újabb és újabb feladatok kerülhetnek felszínre. Azonban a megoldás mindig bennünk születik meg.

Készen állsz a változásra?

Azoknak, akik készek szembenézni a jelenlegi, számukra negatív állapotukkal, akik hajlandók megnyitni magukat az önismeret és az energetikai átalakulás előtt tudok segíteni. Ugyanis a kezelés sejtszinten és lelki szinten is változásokat hoz, amelyeket a fizikai testben is lehet érezni.

Konzultáció milyen formában történik?

A konzultáció személyesen és online formában is elérhető, mindkét módszer hatékony. Ez azért lehetséges, mert a munkánk az időn, téren és síkon túl zajlik, így a fizikai jelenlét nem feltétele a fejlődési folyamatnak. Ha úgy érzed, hogy szeretnél változást az életedben, fordulj hozzám bizalommal bármilyen életterülettel!

Acces Bars
Az Access Bars egy stresszoldó, harmonizáló kezelés. Az Access, illetve a kezelés során feljövő problémák felszínre hozatala segítséget nyújt ahhoz, hogy (f)elismerd (ön)magadat teljes valójában.

A kezelés során választ kaphatunk az élet különböző területein fennálló akadályok okaira.

A kezelés alatt 32 pontot érintek meg a fejen, amely során az egész testben áramlik az energia. Mindegyik pont egy adott agyterülethez kapcsolódik, amelyek egy-egy életterületért felelősek pl. pénz, kontroll, kreativitás, szexualitás, betegségek lelki okainak feltárása.

Amikor megérintem ezeket a pontokat elengedünk, oldódik a feszültség, fájdalom, minden, amire a testnek nincsen szüksége. Ez egy nagyon pihentető állapot.

Ellazulunk, éberebbek, tudatosabbak leszünk, melynek hatására leomlanak az általunk felhúzott falak és bármire képesek lehetünk.

Természetesen egyén függő, hogy kinek hány kezelésre van szüksége.

Az életben mindenkinek vannak beragadt, korlátozó tényezői lelki szinten, amelyek kihatnak fizikai testünkre különböző betegségek, tünetek formájában.

Gondolj bele, mi lenne, ha lehetőséget adnál magadnak egy újabb, felszabadultabb, szebb életre, ahol bármi lehetséges?
Számmisztika
A számmisztika az önismeret egyik fontos eszköze lehet. Megtudhatunk nagyon sok mindent önmagunkról, illetve másokról is, amennyiben segítségre van szüksége.

Egy olyasfajta önismeretre tehetünk szert a születési dátumunkból adódó számok tekintetében, mely segíthet az önmegvalósítás rögös útján.

Leolvashatjuk a számokból erősségeinket, gyengeségeinket, adottságainkat, milyen sorsot kell beteljesítenünk, milyen út vezet idáig, jellemünket stb. Segítséget nyújthat emberi kapcsolatokban jelen lévő problémák felismerésére, adott esetben megoldására.

A számok hajlamosítanak, de nem köteleznek semmire. Mindenki saját szabad akaratából eldöntheti, hogy az adott szám pozitív vagy negatív oldalát használja ki.

Transzformációs energiagyógyászat

Ft15000
  • 1,5 óra

Acces Bars

Ft15000
  • 1,5 óra

Számmisztika

Ft28000
  • Több oldalas személyes elemzés

 Sziasztok! Egy 40 éves nő vagyok. Akkor éreztem, hogy lelkileg is szükségem van segítségre, amikor már a testem minden porcikája fájt. Kezelések alkalmával közelebb kerültem magamhoz, a lelkemhez. Jobban megismertem Önmagamat és meg tanultam dolgozni magamon illetve elfogadni, szeretni magamat. Nehéz megtalálni az utat és járni rajta de tudom, hogy a legjobb kezekben vagyok és ezért nagyon hálás vagyok Anettnek." 

C.Zs.
Egy elégedett ügyfél
     

 Szia! Ma felhívott a lányom kora reggel még ovi előtt, sose volt ilyen, nem szokott hívni ... Anyával se vesztem azóta össze mióta nálad voltam, sőt kedves vagyok vele. Minden olyan lassabb, jobban figyelek, látom a dolgokat. Inkább átlátom, nem vagyok olyan ösztönös. 

P.T.
Egy elégedett ügyfél
     

 Több apró dolog volt ami miatt igazán megkerestelek.Nem tudtam pontosan megfogalmazni,de egyfajta félelem, pánik, megfelelni mindenkinek érzések voltak bennem. Betegség volt betegség hátán, semmiből nem tudtam kijönni csak pár napig, majd újra visszaestem. A pozitív energiákat,és a gyógyulást minden alkalom után pár héttel, hónappal érzékeltem. Mára az egész testemet, napjaimat, könnyebbnek érzem. Nem a félelem, pánik van már bennem, hanem energia. Sokat fájt a fejem a kezelések előtt, mára szinte teljesen elmúlt. Jött az ősz, azonnali betegség, most 3-4 nap alatt kilábaltam belőle, régebben ezek hónapok voltak. 

MB
Egy elégedett ügyfél
     

 Benne voltam egy bántalmazó kapcsolatban, nagyon nehezen vettem rá magam, hogy segítséget kérjek. Azonban jó döntés volt, hogy Anetthez fordultam, mert a segítségével megtaláltuk az önbizalomhiányom okait, ami miatt benne maradtam ebben a kapcsolatban, és ki tudtam lépni ebből a mérgező kapcsolatból, az önbizalmam pedig egyre jobb és jobb. 

K.I.
Egy elégedett ügyfél
     

 Életem folyamán sok szituációban nagyon határozatlan voltam, főleg a szüleimmel szemben, és a munkahelyemen ütközött ez ki. Elkezdtük Nettivel a közös munkát, és arra eszméltem fel, hogy a munkahelyemen egyre magabiztosabb vagyok a különböző helyzetekben, és ki merek állni önmagamért. Még a kollégák is megjegyezték, mi ez a nagy változás? Már a szüleimmel szemben sem érzek megfelelési kényszert, és érdekes módon az ő hozzáállásuk is változott felém. 

L.K.
Egy elégedett ügyfél
     
  • Mogyoród, Mátyás király út 32, 2146 Magyarország